Feltűnhet, hogy az aknék és a mitesszerek száma a tavaszi hónapokban megnövekszik. Ennek oka, hogy a téli időjárás, a fűszeresebb ételek, és az alacsony folyadékbevitel megnöveli a szervezet méreganyagainak mennyiségét. A mozgáshiány, a távfűtéses lakások száraz levegője, illetve a nem megfelelő bőrápolás tovább ronthat a helyzeten. Arról nem is beszélve, hogy a mostani stresszes időszak a bőrre is kihat, így annak, aki eddig is hajlamos volt az aknéra és a bőrirritációra, most nem kis fejtörést okozhat a megfelelő kezelés megtalálása. Mai bejegyzésünk ebben nyújt segítséget.
A tavaszi időszakban szembetűnő felszíni változás bőrünk védekezésének eredménye, amitől az megvastagszik. Ezt dehidratáció kiséri, amit száraz tapintás, égető, viszkető, húzódó érzés jellemez. Ezzel jár együtt a szervezet természetes méregtelenítő funkciójának felerősödése, ami a méreganyagok ürülését eredményezi, ami a bőrön gyakran gyulladásos formában jelenik meg. Ezt a tünetegyüttest nevezzük tavaszi bőrgyulladásnak.
A tavaszi bőrgyulladás lehet:
Szakaszosan jelentkező, amely az átmeneti időjárásra jellemző szél és hideg hatásaként jelenik meg. Ezt a bőr nyugalmi időszakaiban bármelyik bőrtípusnál sikeresen kezelhetjük.
Állandósult, amellyel a sikeres kezelés érdekében szakemberhez kell fordulnunk.
A sikeres kezelés alapja
Gyulladáscsökkentés
Hidratálás
A bőr életerejének fokozása bőrrokon, regeneráló anyagokkal és vitaminokkal
A faggyú-, és szaruképződés normalizálása
A Harangvölgyi kozmetikumok olyan alapanyagokból készülnek, amelyek valamennyi bőrtípusra alkalmazhatók. Nemcsak hidratálnak, hanem fokozzák a bőr életerejét, azaz regenerálnak, normalizálják a hámképzést és a faggyútermelődést. Hatásukra a bőr felszíne bársonyossá, puhává, színe üdévé válik, a tónusa pedig feszesebb, rugalmasabb lesz. Védekezési folyamatai a külső és belső környezettel szemben javulnak.
A problémára ajánlott kozmetikumok és felhasználásuk
HV SUN CARE complex: fényvédő, hidratáló nappali krém
Javasolt kezeléseink:
HV Basic Kezelés: A gyulladt bőrt a hidratálás által nyugtatja, hűti. Nagyon kellemes, pihentető kezelés, melynek végén a bőr láthatóan nyugodtabb, homogenizáltabb.
HV Pure Skin: Komplex tisztító és regeneráló kezelés, melynek során a bőrt egy bioenergiás gép (Magiqskin) és egy egyedülálló HV puhító krém segítségével kezeljük. A tisztítás a gőzölést mellőzve, kíméletes HV Clean technikával történik.
HV Pure Skin Extra: A HV Pure Skin kezelést egy rádiófrekvenciás terápiával egészítjük ki, melynek során gyógyszer tisztaságú gyulladás-, és faggyútermelődést csökkentő hatóanyagot viszünk a bőrbe.
HV Led terápia: A kezelés során különböző frekvencia tartományú fények világítják meg a bőrt, amely nagyon kellemes. Rendkívül eredményes a baktériumok kordában tartásában és a gyulladásos folyamatok csökkentésében.
Ebben az időszakban a tavaszi bőrgyulladás mellett gyakoriak a pollenallergiák okozta bőrirrtációk, az atópiás dermatitiszek. Az ekcémára hajlamos páciensek ezért ilyenkor gyakrabban keresik fel a szakembereket, mert a fentebb említett okok ezt a problémát is felerősítik. Erre kiváló segítség lehet a HV XCM kézkrém, ami nem csak a kézen előforduló ekcéma ellen hatásos.
További kérdéseid vannak? Foglalj időpontot szalonjaink bármelyikében!
Iratkozz fel hírlevelünkre most és megajándékozunk egy 10%-os online kuponkóddal! Termékinformációk, kezelés ismertetők, szépségápolási tippek és promóciós ajánlatok a Harangvölgyi Institute-tól egyenesen a postafiókodba.
A weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Az "Elfogad" gomb lenyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a sütikről. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
KEZELÉSI TANÁCSADÁS: AMIT A TAVASZI BŐRGYULLADÁSRÓL TUDNI KELL